Barka Hagyományápoló kézimunka szakkör
A csoport 2003. április 2 – án alakult meg, horgosi Bartók Béla Közművelődési Egyesület tagjaként. Mivel húsvéti ünnepek voltak, ezért a Barka nevet vettük fel.
Még ebben az évben bekapcsolódtunk a Vajdasági Magyar Folklórközpontba (továbbiakban VMF), melynek vezetője Raj Rozália. Az ő és a Bartók Béla KME segítségével hímző tanfolyamot végeztünk el, ahol megtanultuk a Kárpát – medence hímzésvilágát, hímző kultúráját, mintakincseit, alapanyagait és öltéstechnikáit. Az öltéstechnikákat Zubere Vera odaadó munkája mellett sajátítottuk el. Csoportunk nagy lelkesedéssel és szorgalommal végezte el a tanfolyam első évét.
Csoportunk két tagja a VMF segítségével és a Bartók Béla KME anyagi támogatásával a Békés megyei művelődési központ kézi és gépi tanfolyamán tanultak. Az ő segítségükkel a csoport szeretné összegyűjteni Horgoson és környékén a még fellelhető hímzéseket, szőtteseket és azokat feldolgozni.
Csoportunk rendszeresen részt vesz a VMF által szervezett Polák Margit hímzéspályázat kiállításán, amelyet kétévente rendeznek meg. A megmérettetéseken a beadott pályázati munkáinkkal elismerésre méltó eredményeket értünk el, és a kiválasztott darabjaink eljutottak a magyarországi Élő Népművészet országos kiállítására, ahol a VMF csoportja a legmagasabb elismerést, a gránátalma – díjat kapta.
Szeretettel várjuk azokat a személyeket, akik ezen munkában részt szeretnének venni, hogy megismerjék őseink elfeledett és újra felelevenített hímző kultúráját és hogy ebben örömüket leljék.
Hímzés mellett csoportunk tagjai járatosak a horgolásban, a szövésben, és tanulják a vert csipke készítését.
A leendő csoporttársainkat szeretettel várjuk a horgosi művelődési házban (Nagy utca 2.) szerdánként 19 órától, vagy csoportvezetőnknél Berényi Máriánál a 024/793 – 901 vagy 063 – 513 – 107 – es telefonszámon.
„Barka” hímzőcsoport