Egyesületek

Bartók Béla Közművelődési Egyesület
Horgos
Bronzkori és vaskori leletek, népvándorlás korabeli és az avarok idejéből, a honfoglalás korából származó sírok, középkori leletanyagok, egyházi emlékmaradványok őrzik azt a gazdag múltat, amelyre vidékünk visszatekint.
A régészeti leletek arra utalnak, hogy ez a hely már az ősi időkben lakott volt, a XII. században is létezett itt település. Habár egyes források Horgos Horgas első írásos említését még korábbra, 1075-re vetítik vissza, ma az írásos említés első biztos dátumának 1502. június 16-át tartják: egy akkor kiadott oklevél szerint Horgas falut a királyi fenség kunjai lakták.
Ma olyan emberek lakják a falut, akik számára egyaránt fontos a dolgos jelen, valamint a dicső múlt hagyományainak ápolása.
Természeti adottságaink határozták meg, hogy a horgosi homokon a szántóföldi termelés és konyhakertészet mellett nagy szerepet játszott a gazdasági élet fejlődésben a szőlő- és gyümölcstermelés, majd megszületett és világot hódított a híres-nevezetes édes-nemes horgosi fűszerpaprika, és fejlődésnek indult a feldolgozó ipar.
Sokan sokat tettek azért, hogy Horgos megmaradjon és meg-megújuljon. Méltánytalanság volna azonban elhallgatni a Kárász család oly fontos szerepét, hiszen amikor a XVII. Században egy királyi rendelet tervbe vette Horgos puszta eladását, Kárász Miklós vásárolta meg a területet, és megkezdte a falu betelepítését. A Kárász család jóvoltából kapott új lendületet a fejlődés. Nem sokkal később postakocsi-járat tette fontos közlekedési csomóponttá a települést Szeged és Szabadka között.
Ma Szerbia északi kapujának mondják Európa legforgalmasabb határátkelőhelyét, a horgosit. Ez a nyitott kapu új idők szelét hozza, civil szerveződések határon átnyúló kapcsolatai célozzák meg az Európai Unió felé vezető lehetőségeket.
Gazdag művelődési és néprajzi hagyományaink azonban arra is köteleznek, hogy őrizzük és ápoljuk örökségünket. Neves magyar írók, költők fordultak meg nálunk az elmúlt évszázadokban, büszkén emlékezünk arra, hogy Bartók Béla gyűjtőmunkája a mi kincseinkre is kiterjedt.
Azt pedig féltve őrzött régi fényképek, évszázados írásbeli dokumentumok bizonyítják, hogy hét évtizedes múltra tekint vissza a hagyományápolás Horgoson. Az 1940-ben kiadott Bokréta című almanachban dr. Hegedű László a horgosi Gyöngyösbokrétát bemutatva többek között ezt írja: „A horgosi bokréta története 1932-re nyúlik vissza. Azon a nyáron a Gazdakör nagy arató ünnepén szabad ég alatt húsz pár mutatott be egy-két horgosi táncot. Majd következett a kutatás. Az anyaggyűjtés lassú évei. Amikor 1937-ben megalakult a horgosi Magyar Közművelődési Egyesület, összefogtak mindazok, akik a falu életében kultúrmunkára voltak hivatottak. A horgosi Gyöngyösbokréta ebben az összefogásban született meg, és életerősnek bizonyult, mert a föld, amiből kinőtt, tele van tápanyaggal.”
Ezt az életerőt bizonyítja, hogy ma a Bartók Béla Közművelődési Egyesületnek több mint 300 aktív tagja van, pártoló tagjainak száma pedig a több ezret is meghaladja, hiszen a legkisebbektől az idősekig minden korosztályt felölel, és maga köré tömöríti az egész települést.
A gyerekek már óvodás korukban ismerkednek a hagyományokkal a népi gyermekjátékokon keresztül. Az egyesület legnépesebb csoportja a kisdiákoké: a Ficánka és a Cibere csoport. A hagyományápolás legszebb példájaként ezekkel a csoportokkal olyan fiatalok foglalkoznak, akik kisdiákként maguk is ebben az egyesületben ismerkedtek az első tánclépésekkel. A fiatalok Ropogó tánccsoportja kül és belföldön mindig óriási sikert arat, ezért egyre gyakrabban szerepel rangos anyaországi rendezvényeken is. Folyton bővülő műsorkínálatuk a folyamatos továbbképzésre és lankadatlan szorgalomra épül, a munkát a hitelesség és az igényesség jellemzi. A 70 évvel ezelőtt gyűjtött fergeteges horgosi táncok sem vesztek a feledés homályába, hiszen a felnőttek alkotta hagyományőrző csoport ma is előadja őket az egykori koreográfia alapján. Az asszonykórus és a felnőttek citerazenekara a vajdasági magyar hagyományápolók legrangosabb szemléin rendre elismerést aratnak. Horgoson a régi és az új jól megfér egymás mellett, a hagyományápolókhoz ugyanis új meg új csoportok csatlakoztak és csatlakoznak ma is. A Pöttöm színpad szórakoztató diákelőadásokat ad elő, az egyesület festőcsoportja pedig alkalmi kiállításaival emeli a rendezvények színvonalát. A kézimunkázók Barka csoportja a folyamatos továbbképzésnek köszönhetően a népi hímzések dúsgazdag világába kalauzol el bennünket. A moderntánc- és a break-szakosztály újabb, ígéretes hajtásai az egyesület dús lombú fájának.
Ezt a fát azonban folyamatosan ápolni, gondozni kell. Apáról fiúra, anyáról leányra, nemzedékről nemzedékre száll a hagyományápolás, valamint a művelődés és a művészetek iránti igény, szeretet és tisztelet Horgoson. Ennek elismeréseként részesült az egyesület 2002-ben Magyarkanizsa városának Pro Urbe díjában, mely elismerés megilleti mindazokat, akik szívvel - lélekkel azon fáradoztak, hogy megőrizzék és gyarapítsák azt az értéket, ami a közösségformálásnak, a közösség megtartó erejének záloga.
2005-ben 1972 után másodszor nyertük el a Durindó és a Gyöngyösbokréta rendezési jogát.
2006-ban hagyományteremtő szándékkal elindítottuk Bartók Bélának a nagy zeneszerzőnek és népdalgyűjtőnek emléket állító Kedves édesanyám… című népzenei és népdal minősítő fesztivált, melyet minden évben szeretnénk megszervezni.
Minden évben részt veszünk Magyarkanizsa és a Község településeinek rendezvényein. Ezenkívül baráti kapcsolatot tartunk fenn Barajevo és Lozovik szerb hagyományőrző szervezetekkel. Magyarországon több városban, köztük Röszkén, Mórahalmon, Szegeden, Kiskunhalason stb. szívesen látják vendégül hagyományőrző csoportjainkat.
Barka Hagyományápoló kézimunka szakkör
A csoport 2003. április 2 – án alakult meg, horgosi Bartók Béla Közművelődési Egyesület tagjaként. Mivel húsvéti ünnepek voltak, ezért a Barka nevet vettük fel.
Még ebben az évben bekapcsolódtunk a Vajdasági Magyar Folklórközpontba (továbbiakban VMF), melynek vezetője Raj Rozália. Az ő és a Bartók Béla KME segítségével hímző tanfolyamot végeztünk el, ahol megtanultuk a Kárpát – medence hímzésvilágát, hímző kultúráját, mintakincseit, alapanyagait és öltéstechnikáit. Az öltéstechnikákat Zubere Vera odaadó munkája mellett sajátítottuk el. Csoportunk nagy lelkesedéssel és szorgalommal végezte el a tanfolyam első évét.
Csoportunk két tagja a VMF segítségével és a Bartók Béla KME anyagi támogatásával a Békés megyei művelődési központ kézi és gépi tanfolyamán tanultak. Az ő segítségükkel a csoport szeretné összegyűjteni Horgoson és környékén a még fellelhető hímzéseket, szőtteseket és azokat feldolgozni.
Csoportunk rendszeresen részt vesz a VMF által szervezett Polák Margit hímzéspályázat kiállításán, amelyet kétévente rendeznek meg. A megmérettetéseken a beadott pályázati munkáinkkal elismerésre méltó eredményeket értünk el, és a kiválasztott darabjaink eljutottak a magyarországi Élő Népművészet országos kiállítására, ahol a VMF csoportja a legmagasabb elismerést, a gránátalma – díjat kapta.
Szeretettel várjuk azokat a személyeket, akik ezen munkában részt szeretnének venni, hogy megismerjék őseink elfeledett és újra felelevenített hímző kultúráját és hogy ebben örömüket leljék.
Hímzés mellett csoportunk tagjai járatosak a horgolásban, a szövésben, és tanulják a vert csipke készítését.
A leendő csoporttársainkat szeretettel várjuk a horgosi művelődési házban (Nagy utca 2.) szerdánként 19 órától, vagy csoportvezetőnknél Berényi Máriánál a 024/793 – 901 vagy 063 – 513 – 107 – es telefonszámon.
„Barka” hímzőcsoport
Határőr - Vadászegyesület
Horgosi Termelők Klubja
24410 Horgos, Kanizsai út 6.
Tel/fax: 00 381 24 / 792-687
Email: htk@sks.co.yu
A HORGOSI TERMELŐK KLUBJÁNAK ÍRÁSOS
BEMUTATKOZÓJA
A Horgosi Termelők Klubja, mint non–profit civilszervezet, 1998. december 25 – én lett bejegyezve.
A szervezet legfőbb célkitűzése, hogy Európa felé közelítse az észak – vajdasági magángazdák szakmai tudását a termesztési – tenyésztési technológiák és fajtaismeretek terén.
Szükség volt és van erre az önszerveződésre, mivel társadalmunk az előző totalitárius politikai rezsim alatt nem fejlesztette és nem edukálta az agráriumát, de az újabb demokratikus rendszer sem tud kellő mértékben tenni hatékony lépéseket a felzárkóztatás érdekében, mivel híján van a pénzeszközöknek, és garmadával örökölte meg az előző rezsimtől a megoldandó problémákat, gondokat. A környező országok pedig átgondolt, koordinált fejlesztését végzik a saját agráriumuknak, hogy az ágazat az EU csatlakozás pillanatában minél felkészültebb állapotban legyen.
Az, hogy a gazdák nálunk is lépést szeretnének tartani a környező országok farmereivel, igazolja az általunk szervezett szakmai kirándulások és a téli gazdaképző előadások utáni nagy érdeklődés és látogatottság. Egy – egy előadásra alkalmanként több száz személy látogatott el egész Észak – Vajdaság területéről.
Civilszervezetünk egy olyan környezetben végzi tevékenységét, ahol a lakosság 87 % - a magyar nemzetiségű.
A Horgosi Termelők Klubja megalakulása óta aktívan részt vesz a horgosi és környékbeli kulturális rendezvények szervezésében, mint például a Horgosi Szüreti Napok.
Mára jó kapcsolatokat építettünk ki hazai és magyarországi tudományos intézetekkel és szakemberekkel. Hirdetjük és valljuk a népek, nemzetek és országok közötti kulturális, tudományos és gazdasági együttműködések szükségességét, mert csakis ezek által válhatunk európaivá.
A HORGOSI TERMELŐK SZAKMAI REFERENCIÁI
- Együttműködési szerződésünk van a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Agrárfőiskolájával
- Együttműködési szerződésünk van a Csongrád Megyei Agrárinformációs, Szolgáltató és Oktatásszervező Kht – vel Szegedről
- Gazdasági együttműködésre törekszünk és közös PHARE CBC pályázatunk van a mórahalmi „MÓRAKER” Termelő és Értékesítő Szövetkezettel.
- Több éve együttműködünk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Képzési és Szaktanácsadási Intézetével
Támogatóink a munkák során:
Szerbiai Földművelésügyi Minisztérium (2003)
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004)
Soros Alapítvány, Újvidék (1998)
Esély a Stabilitásra Közalapítvány, Szeged (2002, 2003)
Apáczai Közalapítvány, Budapest (2004)
Apáczai Közalapítvány, Budapest (2005)
Szülőföld Alap, Budapest (2005)
Apáczai Közalapítvány (2006)
Az egyesület feladata és munkaköre (célok és feladatok):
szemináriumok és egyéb szakmai képzések szervezése
versenyek, találkozók, egyéb szakmai megbeszélések, és egyéb rendezvények szervezése
Mezőgazdasági termelés, a kisipar, a turizmus, a vendéglátóipar és egyéb tevékenységek fejlesztése Horgoson és Kanizsa községben.
Új tudományos, műszaki és technológiai újítások alkalmazása
Tudományos intézmények, és más hasonló szervezetekkel való együttműködés itthon és külföldön.
A polgárok szokásának és kultúrájának megőrzése.
Társulások fejlesztése, szövetkezetek létrehozása
Egészséges és tiszta környezet ápolása
A falusi turizmus fejlesztése
Egyéb közérdekű tevékenység
Az egyesület szerveződése
Célok, feladatok hatékonyabb megvalósítása céljából az egyesület szakosztályokat hozott létre, mint belső egységeket. A szakosztályok szakmai elvek szerint alakultak meg, mint testületei.
Jelenleg az alábbi szakosztályok működnek a klub kereten belül:
1. Szántóföldi növénytermesztés
2. Gyümölcsészet
3. Zöldségtermesztés
4. Állattenyésztés
5. Szőlészet és borászat
6. Ifjúsági szakosztály
7. Biotermelők szakosztálya
Szeretnénk még megalakítani a következő szakosztályokat:
- Vállalkozások
- Idegenforgalom
- Népművészet
- Sport
- Márketing
- Informatika
Az egyesület a következő pénzforrásokra számít:
Tagsági díjak
Szponzorok támogatása
Szakmai szolgáltatások végzésének díja
Tudományos népszerűsítő kiadványok terjesztése a törvényes lehetőségekkel összhangban.
Községi támogatás
Az egyesület rendkívüli jövedelmet valósíthat meg egyes nemzetközi szervezetektől (alapítványoktól) a hazai törvényekkel összhangban.
Tapasztalataink a működés során
Elnyertük a szűkebb és távolabbi környezetünkben élő polgárok és szakemberek bizalmát. Szívesen jönnek előadást tartani úgy hazai, mint magyarországi tudományos intézetek szakemberei, ezért mindig telt ház előtt, nagy érdeklődés mellett zajlanak a szakmai képzéseink.
Hogyan értük el ezt a bizalmat:
- Szívós, kemény munkával a tagságok és érdeklődések sohasem manipuláltak.
- Nem váltunk semmilyen párt alpolitikai szervezetévé.
- Részt veszünk az önigazgatási testületek munkájában ahol mindig a polgárok problémáinak megoldásán fáradozunk. Mi együtt élünk a polgárokkal, a problémáikkal és harcunkat nem politikai hierarchia és hatalmi törekvés irányítja, hanem a problémák megoldásának szüksége.
Ezért elmondhatjuk, hogy nagy szerepet vállalunk a “civil kontroll” munkájából, melynek köszönhetően jutottak el a nyugati társadalmak is az ottani demokrácia mai szintjére.
- Részt veszünk a humanitárius megmozdulásokban
- Együttműködünk a történelmi egyházakkal.
- Részt veszünk a közérdekű munkaakciókban.
- Hirdetjük a népek, nemzetek közötti tudományos, gazdasági és kulturális együttműködések fontosságát és szükségességét, mert ez által válhatunk európaivá.
- Szakmai kirándulásokat szervezünk
- Együttműködésre törekszünk hazai és külföldi civil szervezetekkel.
Problémáink és nehézségeink a munkánk során:
- Szervezetünk eredményes munkájának anyagi fedezetéhez több – kevesebb sikerrel pályázunk támogatásokra a községi önkormányzatnál és más szerbiai állami és alapítványi szervezeteknél.
- Vannak persze elérhető külföldi alapítványok is, ahol pályázhatunk. Elérhetőségeink:
Egyesület neve: Horgosi Termelők Klubja
Székhelye: 24410 Horgos, Tito marsall 2 sz. Szerbia
Iroda: 24410 Horgos, Kanizsai út 6 sz. Szerbia
Tel/fax: 00 381 24 / 792-687
E-mail: htk@sks.co.yu
ht-klub-hp@tippnet.co.yu
Az elnökség elnöke. Nagy Tibor
Lakás: Kisfaludy 14, 24410 Horgos, Szerbia
Tel: 00 381 24 793-337
A Klub közgyűlésének elnöke: ing. Serfőző Jenő
Lakás: Kossuth L. 10, 24410 Horgos, Szerbia
Tel: 00 381 24 792-211
Az elnökség tagjai (2007-2010 időszakban)
|
Sor.Sz. |
Név |
Telefon |
Cím |
|
1 |
Apró Miklós |
024/792-896 |
Pap utca 20. |
|
2 |
Berényi Zoltán |
024/792 - 661 |
Szabadkai út 35 |
|
3 |
Bíró Nándor |
024/793-816 |
Thurzó Lajos 22 |
|
4 |
Bite Ferenc |
024/792 - 323 |
Kossuth Lajos 25 |
|
5 |
Faragó Imre |
024/793 - 271 |
Pap utca 14. |
|
6 |
Horváth Dezső |
024/793 - 014 |
Kanizsai út 108. |
|
7 |
Mányi József |
024/793 - 477 |
Kanizsai út 39. |
|
8 |
Nagy Tibor |
024/793 - 337 |
Halpiac utca 14. |
|
9 |
Papp Vilmos |
024/793 - 023 |
Kanizsai út 57. |
|
10 |
Radetić Nenad |
024/793 - 249 |
Kanizsai út 75. |
|
11 |
Kuzmanov Anita |
024/793 – 010 |
Kanizsai út 73 |
|
12 |
Varga Nándor |
024/792-271 |
Alkonyat utca 34. |
|
13 |
Ponác Zsolt |
024/792 – 101 |
Thurzó Lajos 11. |
|
14 |
Szalma Frigyes |
024/792-842 |
Mórahalmi út 30. |
|
15 |
Szalma Norbert |
024/792 – 207 |
Szabadkai út 19. |
|
16 |
Nagy Attila |
024/793 – 337 |
Halpiac utca 14. |
|
17 |
Oláh Ottó |
024/792 – 329 |
Szent Péter utca 3. |
Az ellenőrzőbizottság tagjai
|
1 |
Csonka László (elnök) |
024/793 – 264 |
Kanizsai út 1/a |
|
2 |
Berényi Zoltán |
024/792 – 498 |
Mórahalmi út 26 |
|
3 |
Oláh János |
024/792 – 329 |
Szent Péter utca 3. |
Pénztáros
|
1 |
Börcsök Ferenc |
024/792 – 186 |
Bartók Béla 57 |
Iringó
Környezetvédő és Honismereti civilszervezet
Nagy utca 2.
24410 Horgos
Vajdaság
Szerbia
Tel: + 381 63 8 292 128
E-mail: veresa@stcable.co.yu
A szervezet célja: a Dél- Alföldi régió Homokháti Kistérségében aktív környezet - , természetvédelmi és honismereti tevékenység végzése, a természetközeli élővilág feltárása és védelemre való előkészítése. A fiatal lakosság környezet iránti felelősségének alakítása, a természeti és a társadalmi környezetet tisztelő szokások és ismeretek erkölcsi és érzelmi megalapozása. Az egyesület tevékenysége kiterjed a lakosság szakmai tájékoztatására, a tanulók felvilágosítására, terepi foglalkozások szervezésére. Figyelmet fordítunk a környezet - és természetvédelem aktuális hazai és nemzetközi ügyeire, az ökoturizmus lehetőségeinek feltárására.
A szervezet eddigi tevékenységei:
A téli hónapokban ismeretterjesztő előadásokat tartottunk, melyen megjelentek általános iskolás tanulók is.
Az előadások témái a következők voltak:
- a környékünkön őshonos gyógynövények ( előadók: Mavračić Beáta, Berényi Ágnes, Túrú Emese )
- hogyan és hol kutathatunk régi térképek és forrásanyag után ( előadó: Nagygyörgy Zoltán helytörténész )
Magyarkanizsa Község Képviselő Testülete – a Szerbiai Természetvédelmi Intézet javaslatára – az Iringó Környezetvédő és Honismereti civilszervezetet nevezte ki a Kamarás Természeti Park kezelőjévé. A szervezet aktivistáinak és a helyi cserkészcsapat tagjainak részvételével erdőtakarítást szerveztünk a kamarási parkerdőben és környékén, ahol a majálisozók között szemeteszsákokat osztottunk ki, felszámoltuk az illegális hulladéklerakókat és elszállítottuk az összegyűlt szemetet, valamint elvégeztük a Kamarás Természetvédelmi Park védettségét jelző információs táblák kihelyezését, és a Túrú – Takács kft. - vel együttműködve helyrehoztuk a kamarási parkerdőbe vezető földesutat.
A szegedi Katedra Alapítványi Iskolával közösen a falusi turizmusról szóló háromnapos képzést szerveztünk, amelynek 40 résztvevője volt.
A 2005. évben megrendezett multikulturális iskolatábor keretein belül egynapos természetjáró túrát szerveztünk, amelynek előadói Nagygyörgy Zoltán és Vörös Túrú Anita voltak. A 2006 – ban megrendezett iskolatábor fő témája a komposztálás és a szelektív hulladékgyűjtés volt.
Szakemberek részvételével műhelyt szerveztünk, ahol a Kamarás Természeti Park védelmére és fejlesztésére elkészített ötéves tervet véglegesítettük – előadók: Vider Vesna és Szabados Klára.
Megszerveztük a természetvédelmi terület őrszolgálatát a szervezet tagjainak részvételével.
Rózsatöveket osztottunk szét a falu, az iskola és a templom részére.
Folyamatos pályázatfigyeléssel és pályázatírással igyekszünk biztosítani a szervezet működésének és fenntartásának feltételeit.
A továbbiakban tervezzük a természeti ritkaságok élőhelyeinek tisztítását az inváziós cserjefajoktól, tiltó és informatív jellegű táblák kihelyezését a védett területeken, szemétgyűjtési akciók szervezését, az általános iskolások részére a környezetvédelemmel kapcsolatos előadások szervezését, rendszeres és kölcsönös párbeszéd kialakítását a természetvédelmi intézetekkel, a községi szervekkel és a helyi közösséggel, a helyi általános iskolával közösen a fenntartható fejlődést szorgalmazva a nyári iskolatáborok keretein belül természetjárások, műhelymunkák, játékos előadások szervezését, szemináriumokon, képzéseken való részvételt, és más civil szervezetekkel közös projektumok kidolgozását a szervezet céljainak megfelelően.
Udruženje građana – JUVENIOR - Polgárok Egyesülete
24410 Horgoš, Ul. Velika 1. –Nagy utca 1., Horgos
Tel.:+381 63 8 520 332
e-mail: juvenior@yahoo.com
A 2005 őszén alakult Juvenior Egyesületet, horgosi cserkészvezetők, és öregcserkészek alapították. Fő tevékenysége anyagi bázist teremteni a horgosi cserkészcsapat sikeres működéséhez, s ezzel a cserkészcsapat fenntartói szerepkörét tölti be.
Célkitűzései:
- a keresztény értékrend megvalósítása és népszerűsítése,
- a nemzeti és történelmi értékek ápolása,
- a nemzeti kulturális hagyományok ápolása és népszerűsítése,
- oktató-nevelő munka biztosítása a nemzeti kultúra és a keresztény értékrend területén,
- a tagság szakmai fejlődésének biztosítása,
- nemzeti és keresztény ünnepek megszervezése,
- oktató-nevelő munka szervezése az ifjúság számára,
- munkálkodni az életkörülmény és környezet megőrzésén és védelmén,
- részt vesz az európai felzárkózás folyamataiban,
- táborok, lelki gyakorlatok szervezése.
A célkitűzések megvalósítása érdekében megállapításra kerülnek a következő feladatok:
- Istenhitre alapozott neveléssel rávezetni a fiatalokat a lelki és szellemi értékek megbecsülésére, életükben és környezetükben azok megvalósítására,
- anyagi alap biztosítása az állandó alkalmazás – működés feltételeként,
- oktatási célú szakirodalom biztosítása,
- részvétel a különféle külföldi és hazai alapítványok pályázatain, stb.
A feltüntetett célok, és feladatok megvalósításában a Egyesület biztosítja a munka teljes körű nyilvánosságát és az érdekelt tagoknak és szervezeteknek bekapcsolódását a tevékenységébe.
Az Egyesület munkáját az öttagú Elnökség koordinálja, és a Közgyűlés felügyeli.
Az Egyesület elnöke: Fujkin Gábor cserkésztiszt.
Az Okinava karate klub Szabadkán a Majsai út 95. alatt 1993-ban, mint polgárok társulása jött létre, de ma már az illetékes minisztériumnál, mint sportklub van bejegyezve. Az általunk művelt karate stílus a japán eredetű sotokán. Klubunk tagjai már sok rangos eredményt értek el úgy itthon, mint külföldön. A klubunk színeiben föllépő legeredményesebb versenyzők: Vojnić Elvira, Csúszó Krisztián és Jurcsák Szabina. Fönnállásától máig az „Okinava” klubban mintegy 6500 versenyző gyakorolt. Az „Okinava” Karate Klub Horgoson négy évvel ezelőtt alakított szakosztályt. Az edzéseket szerdán és pénteken 18.30-tól az óvodában tartjuk.
Legeredményesebb tagjaink: Marčeta Nataša, Marčeta Nenad, Gutić Luka, Gutić Marija, Hariš Nemanja, Leovac Nina, Pónác Dániel, Adamov Aleksandar és dr. Marčeta Nataša, aki tavaly a Japánban tartott világbajnokságon 14. helyezett lett.
Az idei versenynaptárunk:
- 2007. 05. 16. országos bajnokság Nagykikindán
- 2007. 08. 05. nyári tábor Görögországban
- 2007. 08. 12. karate iskola Temerinben pionírok részére
- 2007. 09. 29. Čoka KK torna Csókán
- 2007. 10. 06. VAJDASÁG KUPA HÓDSÁG
- 2007. 10. 28. Busido KK Temerin
- 2007. 11. 10. EURÓPABAJNOKSÁG – OLASZORSZÁG
- 2007. 11. 15. jelölés az év sportolója címre
- 2007. 11. 17. A SZÖVETSÉG KUPÁJA Törökbecse
- 2007. 11. 24. Ljubljana nyílt bajnoksága
- 2007. 12. 02. Bašaid torna Basahíd
- 2007. 12. 28. OKINAVA – 2007 újévi torna